2014. május 14., szerda

2. fejezet

Igen, igen. Ez a fejezet is jóval hamarabb érkezett, mint terveztem, ennek azonban az az oka, hogy lassan megint neki kell látnom tanulni, így nem tudom, hogy az agyi funkcióim mennyire fognak működni, de azért a héten, vagy maximum jövő héten igyekszem majd egy új Északi szelet is összerittyenteni :) 
Mit is mondhatnék erről a fejezetről? Öm... a cselekmény beindul (ahogy Nick is :P), az előolvastatás eredményei pedig igen fényesek voltak, mindezek ellenére számítok néhány "Rossz" pipácskára is. 
No de: olvassátok, véleményezzétek, hagyjatok magatok után nyomot és támogassatok egy feliratkozással! ;)
Jó olvasást kívánok! 



            Juliette remegő térdekkel lépkedett közelebb a székhez, amit túlságosan is közelinek gondolt a férfihoz. Valami megmagyarázhatatlan aura lengte körbe a Firewood motors főnökét, amit sehogy sem tudott hova tenni. Tekintetéből egyszerre sugárzott az undor, de valami furcsa, ősi ösztön is lappangott benne. Mindenesetre szikár arckifejezése és hidegen ragyogó, kék szemei meg se rebbentek, amikor a nő leült a neki kijelölt helyre. Egyfolytában őt bámulták és alaposan megvizsgálták mindenegyes mozdulatát.
            – Szóval, Miss Moretti – kezdett bele a mondandójába Nick, miközben elnyomta cigarettáját és kényelmesen hátradőlt karosszékében –, őszintén csodálkozom rajta, hogy csak most jutottunk el a személyes találkozóig – mosolyodott el kissé gúnyosan, amitől markáns álla csak még férfiasabbá vált. – Mi szél fújta erre?
            – Szerintem mindketten tudjuk, nem fogom feleslegesen járatni a számat – mondta Julia monoton hanglejtéssel, és hallgatta, ahogy mögötte a nagydarab munkás becsukja az ajtót. Kettesben maradtak.
            Ekkor valami láthatatlan szikra belobbantotta körülöttük a levegőt, s a nő nem tudta eldönteni, hogy ez vajon a benzingőz, a gyűlölet, vagy talán valami más műve…
            – Ahogy én eddig észrevettem, a felesleges szájjáratás az ön specialitása, Miss Moretti.
            – Én pedig most sem csalódtam a mérhetetlen arroganciájában, Mr. Firewood.
            Csalfa ajakrándítás volt a válasz a műhelytulaj részéről, majd izmos, csupasz karjait összefonta dobszerű mellkasa előtt.



            – Hadd halljam tehát, miért jött! Mondja ki!
            – Csinálja meg a rendelésem, amiért már két éve könyörgöm!
            – Nem – válaszolta egyszerűen, amire Juls álla azonnal leesett.
            – Miért nem?! – csapott felpattanva az asztalra, Nick-nek pedig nehezére esett, hogy ettől ne röhögje el magát rögtön. Egy ilyen apró, és igencsak vonzó teremtés, aki követelőzik, kicsit olyan látványt nyújtott, mint egy hisztis tizenhárom éves.
            – Mert nem és kész. Ez eddig nem tűnt fel önnek az elmúlt két évben? Én válogatom ki, hogy melyik rendelést csináljuk meg, és melyiket nem. Az önét nem fogjuk. Fogadja el, és kérem, üljön le, még mielőtt én magam kötözöm oda a székhez! – adta ki egyértelműen az utasításokat a férfi, akinek szőke tincsei olyan hosszúak voltak, hogy abba tökéletesen bele lehessen markolni.
            – Nem! – kiáltott fel Julia, amire vérfagyasztóan higgadt és ijesztő pillantás volt a válasz.
            – Üljön… le! – tagolta jéghidegen ezt a két szócskát Nick, a nő pedig jobbnak látta teljesíteni a kérést. – Ügyes kislány, látja, nem is olyan hülye maga, mint amilyennek elsőre látszik.
            – Mindig ilyen bunkó az ügyfeleivel? Csodálkozom, hogy egyáltalán még vannak megrendelői.
            – Csodálkozik, holott gyakorlatilag most ön is előttem térdel?
            Juliette duzzadt ajkai válaszra nyíltak, de semmi frappáns sem jutott az eszébe. Most, életében először megfogták.
            – Na, ugye? – nevetett győzelemittasan a férfi. – Idejött, hogy prédikáljon és meggyőzzön, de nincsenek épeszű érvei, sem kommunikációs készsége. Úgy viselkedik, mint egy hisztis kislány, bár látszik, hogy az azért már elég régen volt, Miss Moretti. Igazán nincs időm az ilyen nőkre, mint ön, akik nem értik a visszautasítást. Ennek alapján gondolom, hogy a magánélete sem lehet valami rendezett, hiszen senki se szereti a buta libákat. Ön pedig az, Miss Moretti – könyökölt kegyetlenül közelebb a pincérnőhöz Nick. – Egy ostoba, meggondolatlan nőszemély. Sajnálom, de ebből a közeljövőben nem lesz házasság – jelentette ki széttárt karokkal az egyenes orrú férfi, aki a Juliette megszállottságára vonatkozó elméletének tanuláságát vonta le anélkül, hogy a nővel közölte volna az elgondolását. Így nem is tudhatta, hogy a megrendelője leggyengébb pontjára tapintott rá.  
            Mivel Juliette eddig végtelenül temperamentumosnak bizonyult, Nick azt hitte, hogy erre a kijelentésre a nő majd kiborul, ráborítja az asztalt, vagy hasonlók. De nem így történt. Juliette bájos, gömbölyded arcára keserédes mosoly ült ki, azúr szemeit könnyfátyol homályosította el, de a cseppeket nem hagyta végiggördülni elsápadt bőrén. Azonban kezeire pillantva nyilvánvalóvá vált, hogy itt többről volt szó, mint egyszerű megbántás. Szépen manikűrözött körmei gyenge húsába vájtak, ökle rángatózott a dühtől. Firewood már majdnem szóra emelte a száját, amikor tekintetébe egy legalább olyan hideg fúródott, mint az övé.
            – Tudja mit? – kezdett bele lágyan zengő hangon Juliette. – Bassza meg magát és a kurva motorját is! – fejezte ki gondolatait puritán módon, majd, mintha mi sem történt volna felállt, és halkan becsukta maga mögött az ajtót, eltűnt Nicolas vizslató pillantásai elől.
            A férfi sokáig nézett utána, hirtelen azt sem tudta, mit reagáljon erre az egészre. Ahogy az imént neki sikerült a Morettit, úgy most őt fogták meg. Majd néhány másodperc elteltével visszadőlt karfás székében, és ismét cigarettára gyújtott.
            – Egy gonddal kevesebb – motyogta magának, de gondolataiból nem tudta kiverni azt a tekintetet, amivel egy nő még a legkeményebb férfiszíveket is meg tudja puhítani.

~*~

            A kis koszorúval feldíszített ajtó csak úgy rengett a rángatástól. Juliette hangosan kiabálva dörömbölt a falapon, de miután ez nem vezetett sehova, felrúgta a lábtörlőt és a pótkulcs segítségét vette igénybe. Eddig csak azért nem nyúlt érte, mert mégsem akart betörni egyik legjobb barátnőjének otthonába.
            Az aprócska, de annál kellemesebb első emeleti lakásban sötét volt. Nem csak azért, mert az óra már régen elütötte a hetet, hanem mert az összes redőny és sötétítőfüggöny leeresztve és behúzva takarta el a lemenő félben lévő napvilágot. A konyhával egybenyitott nappali dohányzóasztalán félig megevett kínai és néhány borospohár ácsorgott magányosan, de résnyire nyitott hálószobaajtón keresztül halk mormogás hallatszott: Megan mélyen aludt.
            Julia egy szelíd mosollyal támaszkodott a falhoz, úgy figyelte szuszogó barátnőjét. Amit a tegnapi nap folyamán a Firewood motors-nál átélt, durva volt, de mégsem olyan kegyetlen, mintha életed párja az életed napját törte volna darabokra.
            A lány alakja finoman domborodott a vékony takarója alatt, miközben a párnáját szorosan ölelte magához. Juls lassan közelebb lépett hozzá, majd leült az ágy szélére, hogy finom simogatásokkal felébressze Megan-t.
            – Drágám… – suttogott halkan.
            A barnahajú, kékszemű nő lassan felnyitotta hosszú pilláit, amik véreres fehérjét rejtettek.
            – Jaj, szívem… – borult rá a pincérnő, hogy szorosan magához ölelje – Egy pasi sem ér meg ennyit.
            – Juls? – nézett fel rá fáradt tekintettel Megan, amire kedves mosoly volt a válasz. – Te mit keresel itt?
            – Hogyhogy mit? Bulizni megyünk! – nevetett fel jókedvűen a nő, közben ringatni kezdte csípőjét.
            – Julia, nekem most igazán nincs ehhez kedvem… – ült fel a hoppon maradt menyasszony az ágyon, aki csak egy elnyűtt férfipólót viselt, minden bizonnyal a volt párjáét.
            – Dehogy nincs! Lehet, hogy a Szex és New York-ban hagyták, hogy Carrie bepunnyadjon, de én nem fogom!
            – És a lányok? – kérdezte Megan, miközben a kezeit megragadva ráncigálta ki Moretti az ágyából.
            – Öm…
            – Igen… gondoltam – horgasztotta le fejét szomorúan a nő, amikor megtudta, hogy a többi barátnője épp a párjával hetyeg valamerre.
            – De semmi gáz, én itt vagyok! – ölelte meg a szomorú arát Juliette. – És ma elviszlek oda, ahova mindig is el akartál menni!
            – Nem tudom, hogy jó ötlet-e?...
            – Szigorúan pasimentes övezetet alakítunk ki magunk körül. Na? – kacsintott gyönyörű zöld szemeivel a nő, s mivel Megan látta, hogy barátnőjén egy smaragdzöld koktélruha feszült, tehát valóban nagyon készült az estére, így végül is rábólintott a dologra.
            Csupán egy óra, egy kis smink, egy alapos hajvasalás és egy csinos kék ruha kellett hozzá, hogy a két szingli az este kilenc órát már egy méregdrága bárban érje meg egy cosmopolitan társaságában. Az áhított hely a Morrisons volt, ahova csak és kizárólag gazdag vendégek tették be a lábukat, és ebben nem volt semmi csodálkozni való. A berendezés csupa fehér, üveg, tükör és acél, csupán a táncparkett fölött ingázó színes lámpafények vittek valami életet a helybe, az mégis pezsgett. A városban rengeteg gazdag férjre vágyó nő, igényes kalandra ácsingózó férfi, vagy csupán szórakozni akaró gazdag fiatal élt, akik ezt a bárt jelölték ki törzshelyüknek.
            A két gyönyörű hölgyre már a bejáratban felfigyeltek, így nem elég, hogy sokan megfordultak utánuk, de ingyen mehettek be a bárba. Azonnal elfoglaltak egy csendesebb sarokban egy kör alakú, kétszemélyes asztalt, hogy ezzel is kifejezzék, hogy ők bizony mára nem terveztek semmit. S ez mindaddig így is ment, amikor egyszer csak Juliette az ajtó felé pillantva meg nem látott egy ismerős arcot.
            – Basszus! – kiáltott fel, amit szerencsére a dübörgő zene miatt nem hallottak sokan.
            – Mi az? – forgolászott a csinos Megan tengelye körül.
            – Ott van Keith! – mutatott laposan a bejárat felé Juliette, amin épp belépett egy személyre szabott öltönyös, sötéthajú, kissé borostás, de mindenképp jól öltözött férfi.
            – Hogy mi?! – sikoltott fel az oltárnál hagyott, s barátnőjét utánozva igyekezett ő is az üvegasztal alá bújni, hogy ne vegyék észre, persze teljesen hasztalan. – Mióta van ő az országban?
            – Fogalmam sincs, de… – mondta a pincérnő, de hangja elakadt a régi szerelme láttán.
            Ő volt az a férfi, akiért mindenki megőrült. Gazdag, jóképű és az ágyban valami fenomenális, Julia Morettinek pedig sikerült pár szóval az ujja köré csavarnia őt. Mindenki azt hitte, hogy a love story majd happy enddel is végződik majd, de a hófehér mosoly mögött valójában egy mocsok lappangott, mint ahogy az lenni szokott. Juls tizenkilenc éves volt, amikor a szülőanyja ráhagyta egy teljes család nevelését, de mindez talán még átvészelhető lett volna, ha a nagy szerelem, az ausztrál Keith nem pont akkor döntött volna úgy, hogy hazájába visszaköltözve átveszi apjától a családi üzletet, ami természetesen két év múlva befuccsolt.
            – Ezt nem hiszem el – kapta vörösre rúzsozott szája elé kecses kezét a nő, s hitetlenkedve bámulta, amint élete legnagyobb szerelme kiszúrva őt éppen felé lépkedett.
            – Juliette, ugye? – állt meg a döbbent lány előtt az elegáns ex, aki jóképűségéből az évek során mit sem veszített. Sőt.
            – I-igen – hebegett tágra nyílt szemekkel a lány, miközben felpattant, és egy udvarias ölelésre tárta szét karjait, de Keith ahelyett, hogy ezt viszonozta volna, a remegő ujjakba kulcsolta a sajátjait, és nagyot füttyentve megforgatta Juliat a tengelye körül.
            – Hűha. Döbbenetesen nézel ki… – ámuldozott a szürkeszemű majdnem idegen, és a huncut mosolygástól kis gödröcskék keletkeztek az arcán.
            – Öm… te sem panaszkodhatsz – nevetett kínosan Juliette, aki feltörő érzelmeit alig bírta visszafogni. Ezt a férfit szerette először, és ez a férfi törte össze a szívét legelőször. – Hogy kerülsz te vissza ide?
            – Terjeszkedünk. Tudod, miután tönkrement a cég, én alapítottam egy újat, és most elérkezettnek láttam az időt, hogy ide is áttelepedjünk, tehát… most itt leszek egy darabig.
            – Hű, hát ez… – játszadozott vállára omló ében hajával Moretti – ez remek.
            A régi szerelmes pár pillanatig kínosan bámult egymás arcába, nyilvánvalóvá vált, hogy mindketten mélységesen megbánták, hogy egykoron elengedték a másikat.
            – Őőő… izé, emlékszel még Meganre? – mutatott barátnője felé Juls, aki egy halvány mosollyal integetett az általa nem éppen kedvelt Keithnek.
            – Persze – biccentett felé.     
            – Figyelj, mi most… épp egy pasimentes estét tartunk, szóval… – mutogatott kezeivel ügyetlenül az olasz.
            – Ó, persze, oké, megértem. De…
            – De? – pislogott rá reménykedve a nő.
            – Esetleg lenne kedved egy vacsorához valamikor? Tudod, csak úgy nosztalgiából – vakargatta zavartan rövidre nyírt, tökéletesen belőtt frizuráját az álomarcú Keith.
            – Hogyne! – vágta rá rögtön Juliette. – Még ugyanott lakom, szóval…
            – Pénteken akkor érted mehetek?
            – Persze – bólogatott serényen.
            – Nos, akkor további jó szórakozást, lányok – mondta, és látszott rajta, hogy nem igazán tudja, miképp búcsúzhatna el, így inkább kiegyezett egy szimpla integetéssel.
Miközben a két barátnő végignézte, ahogy az izmos ausztrál a tükörszilánkokkal
kirakott bárpult felé ment, Megan hirtelen megrángatta Juliette kezét, amin egy vékonyka ezüstkarkötő csillogott.
            – Ez mégis mi a franc volt?! – suttogott a suttogás leghangosabb módján.
            – Mégis mire gondolsz? – kérdezte értetlenkedve a zöldszemű.
            – Ő Keith! Elfelejtetted már, hogy utáljuk Keith-t? Meredith még egyen pólót is csináltatott ezzel a felirattal!
            – De… Meg… ne csináld ezt, nézz már rá! – mutogatott a férfira, akinek széles vállain tökéletesen feszült a fekete zakó, nyakkendő nélküli, izmos nyakán pedig egy tetoválás vége látszott. – Az a tetoválás eddig nem volt rajta! Látni akarom azt a tetoválást, Megan! – hajolt közelebb barátnőjéhez, közben elvetemülten bólogatott.
            – Figyi, szívem, én tegnap koppantam egy hatalmasat, te meg tíz éve, úgyhogy nyilván már elfelejtetted, milyen érzés, de nem fogom hagyni, hogy ez a pali emlékeztessen rá!
            – Kérlek, nem fog! – legyintett vállat vonva az olasz. – Nem vagyok már tizenkilenc!
            – Akkor a hormonok vakítottak el, most meg a fészekrakási ösztön! – korholta továbbra is kegyelmet nem ismerően az összetört szívű. – Juliette, ígérd meg, hogy nem zúgsz belé megint!
            – Ch, nem fogok! – forgatta mesés szemeit az említett. – De most inkább igyunk! – emelte a magasba a poharat.

~*~

            Ahogy Nicolas Firewood a motorimádatról, Juliette Moretti arról volt híres, hogy nem bírja az alkoholt. A részegségnek különböző fázisait lehetett megfigyelni nála: először még inkább beszédessé vált, majd filozofálni kezdett, később átment sírósba, így még többet öntött le a garaton, mígnem a flörtölősből eljutott az asztalon táncolósig. Megan Ohara pontosan emlékezett, hogy eddig csupán kétszer látta ennyire részegnek a legjobb barátnőjét, és úgy tűnt, ez az este lett a harmadik.
            Juliette, aki amúgy sem számított túlságosan gátlásos nőnek, azt a maradékot is elfelejtve hallotta meg a kedvenc számát, miközben egy újabb körért volt a pultnál, de innentől nem lehetett megállítani. Fekete tűsarkújában egy életveszélyes manővert végrehajtva ugrott fel egy tízszemélyes asztal tetejére, ahol csakis férfiak ültek, és akikkel már az este folyamán eleresztett pár flörtöt, majd minden gondját elfelejtve énekelve táncolni kezdett.
            Kívánatos teste csábítóan mozgott, ébenfekete haját vadítóan összeborzolta, és igencsak jó hangulatot keltett a Morrisons-ban. A férfiak fütyültek, éljeneztek és tapsoltak, a nők inkább féltékenykedve és fancsali képet vágva fordították el fejüket. Aztán felvillantak az első telefonok, amik videózni kezdték Juls jókedvűségét, akinek ugyan énekhangja nem volt túlzottan tiszta, de az előadásmód mindenért kárpótolt. Mígnem a domború csípő addig-addig tekergett a vad ritmusú zenére, amíg a részeg pincérnő cipellőjének a sarka meg nem csúszott az üvegasztalon. A tömeg riadtan horkant fel, de megnyugodva sóhajtott, amikor az éppen arra járó férfi elkapta a táncosnőt.
            Juliette alkoholtól mámoros szempárral pislogott föl megmentőjére, majd jókedvűen elmosolyodott, miközben lábaival a levegőben kalimpált.
            – Helló, Keith.
            – Üdvözletem, hölgyem – vigyorgott csintalanul a férfi, és talán egy kis időre ki is sajátította volna ezt a bizonyos hölgyet, ha az ki nem ugrott volna izmos karjai közül.
            A Morrisons-ban mulatozó tömegben felbukkant még egy ismerős arc, akit eddig Juls-nak nem sikerült kiszúrnia. Minden bizonnyal ez a valaki egész eddig a VIP páholyban üldögélt a fejes üzlettársaival, de most vesztére kimerészkedett rejtekhelyéről egy újabb kör whisky reményében. Azonban, még mielőtt a kristályként csillogó bárpulthoz érhetett volna, Juliette elé ugrott. A benne morajló utálattól még azt sem tudta megnézni, hogy ez az illető milyen vonzó egy szimpla farmer-szürke póló-bőrdzseki trióban, pedig a szórakozóhely összes női egyede már réges-rég felfigyelt rá.
            – Nocsak, Mr. Dög – vigyorgott a vörös ajkú nő, aki úgy kezdett el körözni Nicolas körül, mint ahogy azt a cápák szokták a bajbajutott szörfösökkel. – Ki hitte volna, hogy a modora ellenére él szociális életet.
            Nick egy szót sem szólt, túlságosan lefoglalták ügyfele kerek idomai és igéző tekintete, mintsem, hogy egy szóval elkergesse magától. Most nem. Most gyönyörködni akart benne bármi áron. Így belement a táncba, ami egy ügyetlen tangóhoz hasonlított leginkább, s csupán annyi lényege volt, hogy ő a karcsú derékra helyezte erős markát, és bámulta a nőt, mint egy éhes farkas.
            Ő maga sem tudta, hogy miféle boszorkánysággal igézte meg ennyire ez a nőszemély, de gyűlölte érte. Juliette Moretti valójában a teljes ellentéte volt mindazoknak, akik eddig az ízlését képezték, ugyanis Firewood eddig egész életében csak és kizárólag szőke, magas, selyemcombú nőkkel szűrte össze a levet, akik nem mellesleg azonnal behódoltak a férfinak. Ennek ellenére mégis olyan vágy gyúlt nem létező lelkében az alacsony, feketehajú és temperamentumos lány iránt, amit egy hurrikán se tudott volna eloltani. De jelen pillanatban ezt nem is bánta. Csak pörgött a nővel, tekintete fel-le kúszott a kecsesen vonagló testen, csak az a zöld koktélruha idegesítette, már csak az volt útban.
            Időközben észre sem vette, de akaratlanul is elvezette magukat a középen sűrűsödő tömegtől, és úgy tűnt, hogy Juliette tüzes tánca máris kiment a divatból, így az üresen árválkodó táncparkett egy kis, sötéten hagyott sarkában egyedül hagyták őket. Ekkor megtört, nem bírt tovább csak bámulni. A keskeny derekat követelőzve húzta magához, a formás hátat pedig hangosan huppanva nyomta a szórakozóhely hideg falának. De a nő nem rémült meg, végig Nick fagyosan villogó tekintetébe bámult, a férfi pedig nem tudta eldönteni, hogy ezért csókolni akarja-e, vagy elfenekelni.
            – Nem hagyta, hogy bocsánatot kérjek – lihegte zaklatottan, miközben a lány tarkójára kúszott a keze, és gyengéden a fekete tincsekbe markolva felfelé biccentette a kíváncsian vizslató fejecskét.
            – Nem érdekel a szánalma, Mr. Firewood. Mint mondtam, megbaszhatja magát.
            A férfi halkan morgott egyet.
            – Ne mondjon ilyeneket, Miss Moretti!
            – Nem gondolom meg magam, nem vagyok önre kíváncsi – vicsorgott kihívóan.
            – Én viszont egyre kíváncsibb vagyok önre – hajolt közelebb a férfi Juliette ajkaihoz.
            – Haha, azt már fújhatja! Kár, pedig, ha nem lenne ilyen végtelenül goromba, egész… – mélázott a nő, de közben nagy szemeinek hosszú pillái egyre jobban lecsukódtak, ahogy ajkai a közelgő ajkakra vártak – vonzó lenne… – sóhajtotta, majd teste elgyengült, feje pedig oldalra biccent. Elaludt.
            Nick hatalmasokat pislogva tartotta a szendergő nőt a karjai között, szemöldökét a magasba emelve várta, hogy valahogy mégis beteljesüljön az a csók, de hiába. Ezután egy könnyed mozdulattal az ölébe kapta önkívületben lévő ügyfelét, és lassan kisétált vele a sötétből, ahol már várta őket a csinos, és felettébb nyugodt Megan.
            – Áh, akkor már elaludt.
            – Ez természetes? – dörmögte Nicolas fél szemmel prédájára pislogva.
            – A táncos fázisban? Persze. Öm… – lépett közelebb hozzájuk Meg – izé… add át, és hazaviszem.
            A mindig arrogáns szemöldökök egyike most felemelkedett, míg a másik lent maradt, ami tökéletesen tükrözte a főnök kétkedését.
            – Ugyan én motorral vagyok, de az egyik barátomnak itt az autója. Ha gondolod, hazadoblak titeket. Nem hiszem, hogy túl sok mindent tudnál kezdeni – dobott egyet az ölében alvó nőn – ezzel.
            – Tényleg megtennéd? – mosolyodott el a barátnő.
            – Persze.
            – Köszi, akkor menjünk – mondta, és ezzel sarkon is fordult, így nem is láthatta, amint Nick ügyetlenül próbálja felszedni Juliette földre pottyant cipellőjét.


            – Oké, így jó is lesz – biccentett Megan, ahogy betakargatta a hangosan szuszogó részeget.
            Firewood mindig morcos arca most megenyhülve nézett a lassan fel-le emelkedő mellkasra, és maga sem tudta megmondani, hogy hova illant el a mindig benne gomolygó szexuális éhsége, és mi az a furcsa dolog, ami átvette a helyét. 
            – Még egyszer köszi! – pattant Nick elé a guggolásból a nő.
            – Ti jóban vagytok?
            – Igen, gimi első napja óta.
            – Akkor miért hagytad velem, egy vadidegennel, részegen a sötétben? – bukott ki a jóképű szőke száján a megérthető értetlenkedés.
            – Áh, tudtam, hogy nem fogod bántani.
            – Honnan? – vonta össze értetlenkedve szemöldökét.
            – A tekintetedből.     
            A férfi ajkai szétnyílottak döbbenetében.
            – Ugyan eleinte elég perverznek hittelek, és már föl is álltam, hogy elrángassam tőled Juls-t, de aztán annyira ellágyultál, hogy majdnem én futottam az öledbe – kuncogott Megan.
            – Én nem szoktam ellágyulni – dörmögte Nick. – Főleg nem lágyan nézni. Nem is lehet lágyan nézni! – mentegetőzött dühösen.
            – Ha te mondod – vonta meg vigyorogva a vállát a menyasszony.
            Nagy sóhajtás hagyta el Nicolast.
            – Szerinted holnap emlékezni fog minderre?
            Megan megrázta szép fejét, amitől barna tincsei úgy hullámoztak körülötte, mint valamiféle földből álló tenger.
            – Biztos, hogy nem. A táncolós fázis együtt jár a teljes törléssel – tette karba a kezeit, miközben a megmentő lovagot kísérte a bejárati ajtó felé.
            – Akkor jó.
            – Amúgy… még a nevedet se tudjuk. Juls biztosan örülne neki, épp férjet keres, a ti találkozásotok pedig eléggé romantikusan indult.
            – Nem hiszem, hogy túlságosan örülne nekem.
            – Lehet, hogy igazad van, hülyeség volt tőlem ez az egész, bocs – legyezett maga előtt a még mindig a kék ruhácskájában feszítő nő.
            – Hát akkor, szia – fordult meg Nick, de Megan még egyszer utána szólt.
            – Várj! Te elég nagy motorosnak tűnsz! Esetleg nincsenek kapcsolataid a Firewood motors-szal?
            – De – felelte egyszerűen maga a tulaj.
            – Akkor nem beszélnél egy kicsit a főnökkel Juls érdekében? Tudod… elég sok szarságon ment keresztül, és már két éve hajkurássza azt a hülye céget, de nem akarnak neki motort csinálni. Pedig nagyon sokat jelentene neki.
            – Talán aki a rendelésekért felelős, furcsállja, hogy miért akar egy harminc éves nő ennyire egy choppert. Tudod, ez nem túl átlagos.
            – Akkor mondd meg annak a figurának, hogy ne legyen ilyen rohadtul felületes, ugyanis Juls a nyugdíjba vonuló apjának akarja azt a szaros motort, akit tíz éve a felesége magára hagyott öt gyerekkel! – fakadt ki hozzá szokatlan módon a szerény nő, de azonnal a szája elé is kapta a kezét. – Bocs. Túl sokat mondtam.
            – Semmi gond, majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében…
            – Kösz idegen, jó fej vagy – mosolygott szelíden Megan, majd elbúcsúztak egymástól.

~*~

            – Ezt nem hiszem el! – sikoltott Meredith hangosan, közben a kezeivel csapkodott.
            – Csönd legyen, még felébreszted! – csitította Megan, de ennek már nem volt semmi haszna.
            Julia hangosan morogva ült föl az ágyban, hajszálai kócosan fonódtak össze, kezével pedig rögtön a fejéhez kapott.
            – Mi van? – hörgött erőtlenül, amire a szobában visító három lány azonnal felé fordult.
            – Internet-sztár lettél, drágám! – röhögött Anita.
            – Mi van?
            – Tegnap este eléggé elengedted magad – somolygott Megan.
            – Mennyire?
            – Táncolósra.
            Juliette erőtlenül esett vissza a párnák közé.
            – Csodás – nyögte. – De mire ez a felhajtás?
            – Valaki fel is töltötte a videót a netre! – vihogott telefonjával a kezében a legidősebb.
            – Mi a címe?
            – Őőő – mondta, miközben a videó alatt szereplő feliratot nézte – „Szexi csibe riszálja a bárban”.
            – Hehe, akkor oké! – nevetett ezúttal már ő is, de azért szemei elé odafogta mindkét tenyerét.
            – De hallod kislány, remélem elkérted ennek a pasasnak a telefonszámát!
            – Milyen pasas?! – pattan föl rögtön, mintha semmi baja se lenne.
            – Ő itt! – tette hunyorgó szeme elé Meredith a villogó készüléket. – Úgy néz téged, mint aki ott helyben, mindenki előtt megdöngetett volna a táncparketten.
            Kis hallgatás után Juls döbbent hangja visszhangzott az aprócska hálószobában.
            – Ilyen nincs! – kiáltott fel, amikor felismerte a csípőjébe oly erősen kapaszkodó motorszerelőt. 

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát ez hűűű meg haaa! :O Baromi jó lett. Már megint a legjobb résznél hagytad abba, ez így nem ér. :( Nagyon siess a következővel,mert tűkön ülve várom. Dolores

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát a gonosz érettségivel beszéld ezt meg :DD
      Örülök, hogy tetszett :3 most nemis a legjobb résznél hagytam abba :D

      Törlés
  2. Szia drága Luna!
    Annyira örültem, hogy hamar hoztad az újat. Tudom nem egyszerű az érettségi mellett, azért arra is készülj ám az írás közben... :)
    A fejezetről meg csak annyit, hogy ezt nem hiszem el! Az exről csak annyit tudok mondani, hogy nem rossz de még mindig Nick a favoritom... nem is tudom miért... azok a kék szemek. Kíváncsi vagyok Julsnak elmeséli-e Megan a történteket, remélem igen. De van egy olyan sejtésem, hogy megfogja neki csinálni a motort Nick.
    Tényleg a legjobb résznél hagytad abba, de ilyen egy jó író szóval nem vártam mást tőled. Eddig hozod a saját szintedet némelyik résznél még túl is szárnyalod magadat.
    Várom a folytatást.

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Victoria!
      Egy tündér vagy. Kell ennél többet mondanom? :)
      Igen-igen, most is tanulok.... sajnos. De a történet kimeneteléről nem fogok elárulni semmit, de semmi se lesz olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, ezt garantálom :D

      Törlés
  3. Kedves Luna!

    Nem lesz hosszú a kommentem. Mint biztosan tudod, szeretek kötözködni, kritizálni, és a hozzászólásaim közel háromnegyede is ebből szokott állni, úgy kb. minden blogon. De itt csak azt tudom mondani, amit a közjegyző szokott az ötöslottó sorsolások alkalmával: "Mindent rendben találtam". Éppen ezért, csak annyit tudok mondani, hogy tetszett, természetesen ígéretemet betartom, így +1, és 2 "meglepi" (az egyik most, a másik meg még később). :)
    Üdv Smaragdvárosból, és... és... sok sikert az érettségihez :D
    (azé' se mondom, hogy siess :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, tudjátok, hogy úgy is sietek, ahogy csak tudok :) kattanok a nevedre, kedves Kinga :D

      Törlés
  4. Ha a nevetésbe bele lehetne fulladni (nekem majdnem sikerült) én halott lennék. Nagyon jót nevettem Juls táncolós fázisán, aztán pedig sikeresen bekerültem az "olvadós" fázisba, mikor Nick olyan aranyosan idegeskedett magában, hogy nem is lehet lágyan nézni, meg ilyenek. Nagyon jó lett, már ugrok is a következő részre :) Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  5. Annyira meglepődtem, mikor Julia bealudt :DD Ezt a rész nem gondolom ésszerűnek annyira, de kire milyen hatással van az alkohol, 14 éves létemre nincs benne különösképp sok tapasztalatom. A szereplők továbbra is szimpik, Megan nagyon aranyos. Mondjuk azt szintén nem értem, mi volt az a lágyan nézős rész. Az nekem fura volt. Bár Kinga nem kötött bele, így nem tudom, lehet hogy ha valaki felvilágosítana róla, akkor megérteném. :)
    Amúgy szokásos módon imádtam, Julia megnyilvánulásai, az elején lévő csípős párbeszéd, az nagyon ott volt! Ölel, Lottie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha majd egyszer nagyon részeg leszel, rájössz, hogy akár állva is be tudsz aludni :DDD
      és ez a lágyan nézős dolog :'D ó, istenemm, egyelek meg, de édes vagy :'D ezt is megérted majd idővel :D

      Törlés