2014. december 13., szombat

51- A novella 1.

Íme! :D Mint ahogy ígértem, érkezik valami 51 ;)
Ne gondoljatok itt most a történetre, ugyanis ez egy novella, ami az 51 szereplőivel játszódik, de szeretném kiemelni, hogy EZ NEM FOG MEGTÖRTÉNNI AZ IGAZIBAN!
Ugyan nem ezt szavaztátok meg, de sajnos én most a vizsgaidőszak közeledtével nem tudtam fejezetet írni, úgyhogy úgy gondoltam, hogy valami mást fogunk megünnepelni, mégpedig, hogy a blognak immáron 51 feliratkozója van! :D Ennek alkalmából született ez a kis novella (aminek lesz folytatása), remélem, hogy nem haragszotok, és ugyanúgy élvezni fogjátok, mint az eredetit! :)
Ne számítsatok most eget rengető történetvezetésre, se nagy csavarokra, ez egyszerűen csak egy aranyos kis self-fic lesz, amit szeretnék veletek megosztani, és első sorban annak ajánlom, aki lazítani szeretne! ;)
Mindenkinek jó olvasást kívánok, köszönöm, hogy ilyen sokan vagytok már, ez rengeteget jelent nekem! :)
UI.: a lejátszóba legfölülre "Sleep" címmel bekerült az egyik kedvenc számom. Hallgassátok meg! :)
UUI.: ugyan nem kapcsolódik szorosan a történethez, visszajelzést így is nagyon szívesen fogadok! ;)




– Azt mondtad, nem szexelhetünk reggel – morgott Nick a plafont bámulva.
– Aha – búgott Juliette tompán.
– Mert sietned kell dolgozni – folytatta a szőke. Egyik keze a feje alatt pihent, a másikkal kedvese vállát simogatta.
– Aha.
– Mégis, lassan egy órája itt fekszel hozzám bújva, és nem úgy tűnsz, mint aki nagyon siet – mondta monoton hangon, közben Julia ében hajába temette az arcát, eltűnt a világ elől.
– Bújni vágyom – válaszolt lustán a lány, és felemelkedett a férfi izmos mellkasáról, amin fehér póló ráncosodott. Nick elől eltűntek a tincsek, és úgy pislogott maga elé, mint akitől a világát vették volna el. – Vágytam – tette még hozzá a lány, és tovább távolodott a férfitól, az ágy széléhez húzódva ült, és hanyag copfot csinált magának.
Firewood tenyerébe támasztotta a fejét, és gyönyörködött szerelmében. Nemrég múlt el az első évfordulójuk. Már, ha követni lehet a viharos kezdeti időket. Ugyan egyikőjüknek sem volt halvány fogalma sem, hogy mióta járnak pontosan, hisz sosem lett hivatalosan kimondva, Nick mégis kitűzte magának azt a felejthetetlen estét, amikor először csókolta meg Juliát. Persze a következő találkozón rögtön pofára is ejtette, de ez ma már mit sem számít. Ő boldog volt. Sőt, mindketten. A férfi végre nem érezte azt a belülről űző kényszert, amit eddig mindenki másnál, nem akart elmenekülni. Juliette Moretti mellett mindene megvolt, ami kielégítette: egy gyönyörű nő, aki egyszerre simul hozzá és csap a kezére, egy nő, akihez akár minden este hazajöhet, de azért se vonja felelősségre, ha néhány napig kimarad. Egyszerre élt jótékony rabságban és szabadon.
A szőke elmosolyodott a gondozatlan borosta alatt, ami az állán már kissé csúcsosodott. Nézte, miként domborodik Moretti teste a lila póló alatt, és elképzelte, mit művelne azzal a testtel itt helyben.
– Én pedig rád vágytam, vágyom – dorombolta Julia fölé tornyosulva, és lassan a nő csípőjére csúsztatta a kezét, aki ellökte azt. Firewood szíve kihagyott egy ütemet.
Juliette felállt, és elindult kifelé, de a férfi elkapta a kezét és visszahúzta.
– Mi a baj? – húzta össze rejtélyes, jégkék szemeit, ami a mai napig is fejtörést okoz néha napján a lánynak.
– Mi lenne? – vigyorgott az olasz.
– Most játsszam el a túlizgult feleséget, aki azért vinnyog, mert a férje nem tartja már vonzónak és nem döngeti meg, vagy elmondod, hogy mi bánt?
– Nyugi, Nick, pocakosan is dögös lennél – röhögte el magát Julia, közben kicibálta a kezét barátja kezeiből és a földre dobott melegítőnadrág után nyúlt.
– De most komolyan – firtatta a férfi. Már ő is az ágy szélén ült, és farkasszemet nézett a nővel. Nagy, nehéz fejét kissé oldalra biccentette.
– Mire vagy kíváncsi? – forgatta a szemeit a zöldszemű.
– Hogy miért toltad el a kezem – felelte, közben felpattant, Juliette pólójába markolt és kissé megrántotta maga felé.
Moretti néhány pillanatig habozott. Mézesen mosolygott Firewood-ra, hiszen elképesztően édes volt a fehér pólóban és a szürke pizsamanadrágban, miközben az érzéseiről kérdezgeti. Őszintén, még mindig hihetetlennek tűnt, hogy eljutottak idáig. Sőt, kicsit meg is csipkedte a karját, hogy vajon nem álmodik-e. Végül aztán megadta magát. Rosszalló somolygással gömbölyű arcán a férfihoz lépett, aki elégedetten kulcsolta köré izmos karjait.
– Szóval? – bökte meg az orrával a nő homlokát. Valamiért, amikor kedveskedni akart, mindig az orrával ért Juliette-hez, akár egy kutya.
– Muszáj? – húzta a száját a pincérnő.
– Muszáj – bólintott.
– Tippelgess! – nyújtotta az időt fancsali arccal. – Mi az, ami minden nő rémálma?
Nicolas összevonta a szemöldökeit. Hiába egy év, még mindig nem ismerte ki magát túlzottan jól az érzelmek világában. Még idegen volt. Ugyan alkalmanként ösztönösen megérezte, hogy a kedvese mire vágyik, de abszolút nem tudta, mi egy nő rémálma?
– Kitörött a cipőd sarka? – kérdezte egyik szemöldökét a homlokára emelve.
Juliette felnevetett, és kicsit rácsapott Nick mellkasára.
– Nem.
– Valaki lekvárt öntött a nercbundádra?
– Nincs is bundám! – kiáltott fel rosszallóan.
– Vegyek egyet?
– Mi? Ne!
– Nem lenne tőle jobb kedved? – kérdezte Nicolas kisfiús lelkesedéssel.
– Nem! – kuncogott Juls.
– Akkor?
– Találgass tovább!
– Hm – gondolkodott a férfi. Hirtelen az eszébe jutott valami, amitől néhány hónapja a falra mászott volna. Valahol jó messze. Mondjuk az adott illetőtől legtávolabb eső kontinens egyik legeldugottabb konditermében. És most… most már maga sem tudta, mit tenne. Az előző opció legalább régebben biztos volt. Sokáig hallgatott, közben mindvégig Juliette pirospozsgás arcát fürkészte. – Bekaptad a legyet?
Juliette nagyokat pislogott Nick kétségbeesett arcába. Megakadt benne a levegő, és érezte, ahogy elszédül a feje.
– Ez még viccnek is rossz! – felelte elfúló hangon.
– Akkor nem vagy az? – Nicolas szavai hangosan visszhangoztak a szoba levendulalila falairól.
– Nem – rázta meg a fejét Juliette nagyot nyelve.
– Hú. Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi. – De akkor mégis mi bánt? – folytatta a faggatást ugyanazon a kedves hangon, mint amin elkezdte, mintha mi sem történt volna.
– Híztam! – kiáltott fel Juls visítva, az arcát a tenyerébe temette.
Érezte, ahogy Nicolas ölelése gyengül körülötte. Ennyi? Ennyi lenne egy csomó szarság után? Néhány plusz kiló, és már nem is öleli?
Aztán elkapta a nőt és megforgatta a tengelye körül, hogy háttal álljon neki.
– Valóban – jelentette ki Nick a száján egy kaján vigyorral.
Julia tényleg hízott. Nem túl sokat, de azért így, hogy felhívták rá a figyelmét, tényleg feltűnt neki. A sötétkék melegítő már nem lógott a fenekén és a combján, hanem alaposan kitöltötte a meglévő helyet, gyönyörű domborulatokat létrehozva.
– Ah – nyögött föl a férfi, aztán nagyot szívott magán.
Tenyerével lassan végigsimított a nő csípőjén, és érezte, ahogy a finom húson már kissé szűk az anyag, és két kis dombocskát létrehozva mindkét oldalon befogja a hájacskát a nadrág.
– Látod? – nyavalygott Juliette. – Szerintem vagy négy éve nem voltam ekkora.
Nicolas azonban nem válaszolt. Megbabonázva nézte az új porcikákat, és végre értette, hogy mitől is kerekedett ki annyira Juls arca mostanában. Azt észrevette, hogy sokkal bájosabb volt, de nem bírta megfejteni, hogy miért.
– Imádom – dünnyögte, aztán elkapta a nőt, és egy könnyed mozdulattal az ágyra dobta, majd saját maga is ráugrott.
Keményen préselte a matracba, azonnal csókolgatni kezdte a nő nyakát, és erősen belémarkolt. Közben Moretti csak nevetett, ahogy megpróbált kimászni alóla.
– Mégis mit csinálsz? – kérdezte ficánkolva.
– Mindet akarom – lihegte a férfi kedvese nyakába, és kezeivel a póló alá nyúlt.
– Nick! – kacagott Juls, viszont mégis elkapta Firewood játékos ujjait és megállította őket. – Bolond vagy?
– Te vagy a bolond, amiért azt hitted, hogy emiatt szégyenkezned kell! – reccsent rá a szerelő, és kicsit morcos arccal lecsúszott az olaszról, de közben a kezét le se bírta volna venni az apró hájacskáról.
– Hülye vagy – rázta a fejét rosszallóan a lány. – Ennek nem kéne itt lennie.
– Most viccelsz? Eddig mindig féltem, hogy egyszer összetörlek – suttogta kedvese füleibe a szőke. – De most már nem kell.
– Tényleg tetszik? – kérdezte félénken a zöldszemű.
– Mint mondtam, én imádom – morogta, és újra próbálkozott az akcióval, ismét sikertelenül. – És nem szívesen mondom, de néha szúrta a segged a csípőmet.
Julia szemei kikerekedtek, és el se merte hinni, hogy ilyen szende mosollyal adták neki elő ezt a dumát. Rögtön fel is pattant.
– Balfasz vagy – fejezte ki magát lényegre törően az olasz.
– Még öt klót kérek! – kiáltott utána a kedvese az ágyból, ő pedig visszavágott volna még valami csípőssel, de azt már a konyhában reggeliző Giovanni és Enzo is hallották volna.

~*~

Juliette sűrűn toporogva várakozott az ajtó előtt. Már előre hányingere volt. Gyűlölte a tűket, és most sehogy sem tudta elkerülni a vérvételt. Vagyis igen, de azt a munkája bánta volna.
Miután valaki megfertőzött egy vendéget valami nagyon súlyos betegséggel, aminek a neve hirtelen nem jutott a nő eszébe, a főnök elhatározta, hogy lebuktatja a tettest. De miután az többszöri felszólításra sem jelentkezett, és mégse rúghatott ki mindenkit, elhatározta, hogy minden alkalmazottnak, aki az ételek közelébe került, kötelező csináltatnia egy vértesztet vizelettel megspékelve, és erről feltétlenül igazolást kell adnia neki. Igen. Pontosan úgy, mint a suliban.
A kellemes hangulatú várakozótermet halk duruzsolás töltötte meg, ahogy az öregek beszélgettek. Nem igazán lehetett látni Juls-szal egykorú fiatalokat, hiszen nekik legtöbbször nem volt szükségül vérvételi ellenőrzésre, maximum évente egyszer. Végre kinyílt a bőrfedéses ajtó a nő előtt, amin egy karját szorongató, kicsit kopaszodó papa lépett ki. Moretti majdhogynem elájult a látványra, és a kisöreg jótékony mosolya sem segített túl sokat. Mint ahogy a jókedvű nővér és dokinő se. De túl lesz rajta, csak a szemét kellett lehunynia, és arra gondolni, hogy vajon mennyit szenvedhetett Drago és az apja is, amikor a tetoválását csinálták.
– Kész is – vigyorgott szélesen a fakó szőke doktornő, aki nem sokkal lehetett idősebb, mint Juliette. Bájos arcú és elég vékony, de majd kicsattant az energiától.
– Hú, köszönöm – legyezte magát Moretti.
– Már holnap meglesz az eredmény – felelte mosolyogva a doktornő, és már át is adta a nővérkének az üvegcsét, hogy felcímkézze.
– Máris? Hogyhogy? – értetlenkedett Moretti.
– Joe nagyon elszánt – vigyorgott a szőke, és felállított a pácienst. – A vizsgálatok nem túl bonyolultak, szóval meg tudjuk csinálni helyben – mondta, és az asztalnál írta az igazolást, hogy a pincérnő járt itt, és, hogy minden rendben. Egyértelmű volt, hogy nem beteg.
– Kösz – mosolygott.
– Nincs mit. Ha lesz valami, akkor hívom még ma este!
– Rendben, viszlát! – intett Julia, és azzal gyors léptekkel kivonult a rendelőből, még mielőtt újabb tűket szúrtak volna belé.
Egyáltalán nem számított hívásra. Miért is tette volna? Nem járt külföldön, és a legtöbb időt Nick-kel töltötte, akivel vagy nála vagy a férfinál voltak. Így influenzán kívül mást elég nehezen szerezhetett.
Ahogy kilépett a fertőtlenítő szagú épületből, azonnal megcsapta a jéghideg, decemberi szél. Hamarosan ismét karácsony. A második, amit Nick-kel tölthet. Ez a gondolat halvány somolygást csalt a nő arcára, hiszen még mindig hihetetlennek, szinte álomszerűnek tűnt az egész, hogy ő meg Firewood. Pedig komoly volt és valóságos, amire mindig csak egy heves éjszaka után döbbent rá. Őszintén szólva semmiben sem csalódott Nicolas képességei és igényei kapcsán, csupán azon lepődött meg, hogy miután végeztek, nem dohányozni rohant az ablakhoz, hanem kedves morgások közepette ölelte őt, és mindig aludt húsz-harminc percecskét. Kivéve, amikor nyilvános helyen folytak a dolgok. Julia a fejéhez kapott a gondolatra és elröhögte magát. Teljesen abszurd és pirongató hülyeségek jártak a fejében. Pontosan olyan, mint amilyennek a kiegyensúlyozott és teljesen felhőtlen kapcsolatuk tűnt.
A csinos nő szorosabbra húzta maga körül a kabátját, majd a karját a magasba lendítve intett le egy taxit. Öt körül járhatott, tehát az este nehéz bársonyleple a városra borult. A villanypóznák közé kifeszített karácsonyi díszek alatt elhaladva Moretti arca hol színben úszott, hol a szürke éterbe fakult. Az ablakon bámult kifelé, és nem gondolkodott semmin. Végre eljutott arra a pontra az életében, hogy már nem volt erre szükség.
A kissé gondozatlan sofőr pontosan ott tette ki az olaszt, ahol az kérte. Megvárta, amíg megkapta a visszajárót, majd azonnal az aprócska és különleges hely bejáratához sietett. Az üvegezett ajtón keresztül már látta, hogy a barátnői bent ülnek. Anita nélkül. Vele már régóta nem tartották a kapcsolatot. Rég jöttek össze így, az esküvők és a családalapítás mindannyiukat lefoglalta. Az elmúlt időben Megan vette át Julia helyét, aki a hoppon maradása óta egyáltalán nem bízott meg a férfiakban, így inkább kerülte a párkapcsolatokat.
Juliette nagyot sóhajtva, széles mosollyal az arcán lépett be a pubba. Az itt lévő furcsa berendezés mindig különösen elszédítette. A bútorok nem illettek össze egymással, a falakon furcsa firkák és törött képek díszelegtek, az egész olyannak tűnt, mintha a szeméttelepről gyűjtötték volna össze a holmikat, amiket aztán megtisztítottak és bedobáltak a helyiségbe. De pont emiatt számított különlegesnek.
– Sziasztok! – ült le a többiek közé vigyorogva, akik már kikérték neki a szokásos kis száraz fehérborát. Jóízűt kortyolt belőle, és jobban esett neki, mint eddig valaha.
– Végre, te is itt vagy! – örvendezett Dith, aki szokásosan csont sovány manöken alkatával ragyogott a kopott, kör alakú asztal mögött.
– Végre – bólogatott, és újat kortyolt a borból.
Nem kellett sok idő régi barátnői között, hogy egy második, majd harmadik körért kiáltson, amit egy negyedik, később egy ötödik követett. Túl jól érezték magukat, még Veronica is többet ivott a szokásosnál, hiába várta otthon a kis Nicolas, akire most az apukája vigyázott. Ismét úgy érezték magukat, mint azelőtt, hogy mindannyian túllépték volna a harmincat. Felszabadultan nevettek, pletykáltak, flörtöltek a bár elitjével, aztán egy taxiba belezsúfolódva, hangosan sikongatva térek haza mindannyian.

~*~

Kissé nehéz fejjel, de akaraterősen támasztotta a konyhapultot Julia. Mellette főtt a leves, kezében újságot szorongatott, közben pedig egy sárgarépát rágcsált. Odakint verőfényes napsütés, ahhoz képest, hogy havaznia kéne, most mesésen ragyogó kéken virított az ég egy felhő nélkül. Lusta szombat délelőttnek ígérkezett a nap. Nick még aludt, Enzo a nappaliban játszott valami lövöldözős játékkal, Giovanni pedig komótosan ballagott a konyhába, hogy megigyon egy sört. A nyugdíjas évei kezdetével végre kezdte kiélvezni az apróbb örömöket, nem kellett még hétvégén is az irodában vagy terepen gürcölnie.
Juliette félszegen pillantott rá, amire az apja eleresztett egy mosolyt, ezután a hűtőbe mélyedt, és úgy tűnt, mintha megfagyott volna. Sanda tekintettel egyenesedett fel.
– Mit eszel? – szegezte neki a kérdést.
– Répát? – válaszolt értetlenkedve Julia.
– Nem is szereted a répát – felelte a nagydarab Giovanni, fekete szemeiben kíváncsi tűz pislogott, a szakállas arcán pedig valamiféle furcsa, gyermeteg ábrázat.
– Hm – meredt a lány a kezében szorongatott zöldségre. – Tényleg nem. El is felejtettem.
– Anyád is utálta – folytatta az ex-nyomozó.
– Ki hitte volna, hogy még egy dolog, amiben hasonlítok rá – forgatta a szemeit az olasz, aztán nagyot harapott a répából.
– De megszerette.
– Igen? – pislogott fel rá a lánya.
– Közvetlenül azelőtt, hogy megtudtuk volna, hogy jön Drago.
Julia hangosan köhögni kezdett, majdhogynem félrenyelte a zöldséget.
– Apa, ne is folytasd! – emelte fel a tenyerét tiltakozóan, amitől Giovanni arcán szétterült a boldogság.
– Nem vársz babát, hercegnőm? – kérdezte visszafogott hangon, de érezhető lelkesedéssel.
– Nem! Miért hiszi azt mindenki, hogy felcsináltak? – reccsent az apjára dühösen, amire a legidősebb Moretti elnevette magát.
– Oké, oké, csak gondoltam rákérdezek. Jó lenne egy unoka – mormogta kedvesen gyermekének az apa, majd elindult a legkisebb fia mellé.
Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, amin Drago lépett be megviselt arccal. Azonnal ledobta a kabátját a földre, és a legközelebbi ülőalkalmatosságot megkeresve helyezte magát kényelembe. Mindig ilyen volt, amikor éjszakai műszakot kellett lenyomnia. Ilyenkor nem méltóztatott a saját lakására menni, hanem a közelebbi otthont választotta.
– Neked is szia – morogta Julia, de közben fel sem pillantott az újságjából.
– Szia – köszönt vissza bágyadtan a rendőr húga felé fordítva a fejét, és akárcsak úgy, mint az imént az apja, ő is megfagyott. – Juls, te répát eszel?
A lány az asztalra dobta az újságot, összefonta a teste előtt a kezeit, és szemével szikrákat szórva biccentette oldalra a fejét és várta a folytatást.
– Mi van, csak nem terhes vagy?
– Kész, elegem van! – kiáltott fel Julia.
Mindent úgy hagyott a konyhában, ahogy volt, dühösen vágtatott a szobája felé, ahonnan épp Nick csoszogott ki álmosan, a szemét törölgetve.
– Jó reggelt – köszöntette kedvesen, de a nő félrelökte maga elől.
– Hagyjál! – dörrent rá, majd becsapta maga mögött az ajtaját.
Nicolas értetlenkedve bandukolt ki a meleg nappaliba, érezte a leves illatát, ami le sem tagadhatta Juliette keze munkáját.
– Ennek meg mi baja? – kérdezte a többieket fáradtan.
– Amióta veled jár, rászokott a répára – világosította fel rá se hederítve Enzo, így nem láthatta, hogy Nick milyen bárgyún bámul felé.
A férfi meg sem próbált utána menni, tudta, hogy ilyenkor felesleges zaklatni. Így inkább leült a díványra Giovanni mellé, és megkérdte a drágalátos játékost, hogy hadd szálljon be ő is. Eltelt néhány perc, amíg kinyílt a szoba ajtaja, és Juliette kirohant rajta, immáron felöltözve. Azonnal magára kapta a kabátját, és meg sem várva, hogy megkérdezzék, merre tart, kisietett a fullasztó lakásból.
Amint megérintette a hideg levegő, előre hajolt és fújtatni kezdett. Érezte, ahogy a szemeit elhomályosítják a könnyek, de nem akarta kiengedni, nem itt az utcán, nem itt a ház előtt, ahol még a végén meglátják. De ahogy felegyenesedett, nem bírta tovább. Vagy a gravitáció vagy a túl sok érzelem, de felzokogott hangosan, amit a szájára tapasztott kezével próbált tompítani. A gondolatai ezerfelé szálltak, nem tudta, hogy kihez fordulhatna, kivel oszthatná meg a titkát, amit nem tudott senki más, csak ő és a szőke doktornő. Az a fránya doktornő! Olyan kedvesen és derűsen közölte a tényeket, amiknek eget rázó következményei voltak: gratulálok a gyerkőchöz, Miss Moretti!
Juliette reszketve vette a kezébe a telefonját, ami nemrég csörgött. Vadul kezdte püfölni, keresni a lehetőséget, hogy átállítsa a csengőhangot, ami erre a borzasztó hírre emlékeztette. Milyen kár, mivel mégiscsak ez volt a kedvenc dala mostanában.
Azonban hiába kutatta, nem találta az opciót, ettől pedig egyre dühösebb és dühösebb lett, ami végül ahhoz vezetett, hogy a nő szívből fakadó dühből vágta a földhöz a készüléket, ami aztán darabokra esett szét. Azonnal tudta, hogy biztosan meghallották odabentről, így inkább rögtön a hátsó kertbe rohant, ahova nem nyílt közvetetten olyan ablak, ahonnan most megláthatnák. Egyedül akart lenni. Egyedül? Hiszen ezután vagy kilenc hónapig sosem lesz egyedül.
Tehetetlenül rogyott le a kopasz fák között a hintaszékbe, ami hangosat nyikordult a súlya alatt. A hideg bútor fagya csontig hatolt, s hiába tudta, hogy nem lenne szabad most ezen ücsörögnie, nem érdekelte. Berúgni sem lett volna ajánlatos tegnap. Arcát a tenyerébe temette, majd eltompult minden.
Nem csípte a hideg szellő, nem érdekelte az összetört telefonja, se az, hogy ő nem akarja ezt a gyereket. Csupán egy dolog járt a fejében szüntelen, ez pedig nem volt más, mint hogy vajon milyen gyorsan fogja elhagyni Nick a süllyedő hajót, miután kiderül, hogy ő, Juliette Moretti az ő gyermekét várja, akit minden bizonnyal a férfi szívből gyűlölni fog.

Folyt köv....


9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon gyorsan folytatást kérek, mert meghalok a kíváncsiságtól, hogy mit szól Nick a babához. Amúgy eszméletlen jó lett.
    Puszi: Dolores

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is kíváncsi vagyok :D Happy end legyen? :P

      Törlés
  2. Szia!

    Igaz, én még új vagyok nálad, de nagyon gyorsan eljutottam eddig a történetedben, és hát... húúú. A mindenit. Szerintem sikerül megvalósítanod a célt, amiért elkezdted írni. Fantasztikus. Stílusod is tetszik, mert egyszerű, letisztult, nem cifrázod túl, ugyanakkor nagyon átjönnek az érzelmek a szavaidból. :) Remélem, mielőbb olvashatom majd a folytatást, mert nagggyon izgalmas. :P

    Sok sikert a továbbiakhoz! :)
    Puszi, Szemy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon szépen köszönöm! Főleg, hogy így újoncként írtál! :) Sokat jelent! :)

      Törlés
  3. Imádom!
    - igen, ez egy nagyon bőbeszédű kritika volt, de most ne várj tőlem többet. Egyszerűen nagyszerű, ahogy írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a szó mindent elmondott :D köszönöm :D

      Törlés
  4. Szia :)
    Tegnap előtt kezdtem el olvasni ezt a történetet, és nagyon megtetszett :) nagyon várom ennek a kis self fiction-nek is, és a valódi történetnek is a folytatását :)
    Puszi

    VálaszTörlés