2015. február 2., hétfő

8. fejezet

Gyerekek... nincs mit mondanom... teljes szívből gyűlölni fogtok :D
Jah, a 61 kis palántámat meg imádom <3 :3
Jó olvasást mindenkinek! :) (bár nem lesz olyan jó... >:D)

újabb saját készítésű gif


A plafonon töredezett a vakolat és a parkettára hullott, ahogy a nehéz Fabio a padláson mászkált bőrönd után kutatva. Egy zseblámpával a kezében kajtatott mindenféle lim-lom között. Túl sok emlék élt odafent és túl sok be nem teljesült vágy. Végre megtalálta az utazótáskákat is, amik egy nagy halomban álltak a legeldugottabb sarokban. Minden bizonnyal még az apja dobálta oda, miután Ő elment. A sötétszemű férfi pontosan emlékezett, hogy milyen nagy sürgölődésben voltak előtte pár héttel, hiszen úgy készültek, hogy mind a heten elutaznak Olaszországba meglátogatni a régi rokonokat. Ez természetesen nem valósult meg, hála az anyának nevezett egyénnek. Így az előre megvett bőröndök a padláson végezték, az olaszországi repülőjegyek a kukában, a család meg elindult a lejtőn.



Kerek, borotvált arcára fájdalmas mosoly ült ki, ahogy a porba guggolva meglátta Enzo dínómintás táskáját. Akkor még csak hat éves volt. Emlékezett a gombszemű kisöccse boldog vigyorgására, édes nevetésére. Az eset után sokáig nem élvezhette ezeket a dolgokat.
– Basszus, Fabio! – ordított a lába alól húga, akinek a szobája pontosan alatta helyezkedett el. – Mi tart idáig?
– Csak megtámadott néhány mosómedve – nevetgélt a rövid, ébenhajú báty, közben az élénk pink bőröndöt kereste, aminek vibráló színe az emlékeibe vésődött, hiába telt el azóta tíz év. Julia meg fogja ölni, amiért ezt az ocsmányságot viszi le neki, de most túlságosan is érezte a nosztalgiafaktor, hogy ne ezzel lepje meg.
– Áh, akkor azokat hallom esténként – morgolódott odalent halkan a lány. – Egyébként nem ártana leadnod néhány kilót! – kiáltozott ezúttal. – Berepedt alattad a plafon – kuncogott.
– Akkor ne főzz olyan finomakat!
– Értettem, kapitány! – nevetett, és haptákba vágta magát, hiába nem látta senki.
Az idősebbik Moretti a hóna alá kapta a pink táskát és elindult a padlásról levezető lépcsőn. Édes húga már ott várta ugrándozva az alján, de rögtön meg is rökönyödött, amint meglátta a lehozott tárgyat.
– Ez most komoly, Fab?
– Muszáj volt – somolygott a nagydarab férfi.
– Hogy menjek ezzel esküvőre, te hülye? – kapta ki a kezei közül Juliette, majd azonnal a kijárat felé vonszolta a holmit, hogy leporolja.
– Nekem tetszik – válaszolta a sötétszemű, ahogy testvérét követte.
A nő ismét nem vigyázott magára eléggé. Alig volt pár hét karácsonyig, odakint már havazott, azonban ő mégsem vett fel kabátot. Kislányosan felduzzasztott arccal porolta a neonszín anyagot, amikor bátya a vállára terítette a melegséget adó ruhadarabot.
– Nem tudom, miért nem hoztál le valami normálisat – dünnyögött Julia.
– Ezt te választottad tíz éve.
­– Nem én.
– Nem? Úgy emlékszem, hogy tizenkilenc évesen nagy rózsaszín korszakod volt – mosolygott szelíden a finom vonású Fabio, vállát a veranda oszlopának támasztotta.
– Azért ennyire nem – vigyorodott el végül Juls is, fél szemmel a testvére felé sandított.
Aztán csend lett. Mindketten hallgattak. Fabio várt a válaszra, Juliette pedig gondolkodott, hogy egyáltalán szóba merje-e hozni a dolgot.
– Anyu választotta – nyögte ki végül a nő.
– Ő volt? – mormogott a férfi, közben kínosan végigsimított az arcán.
Őszintén hiányzott neki az édesanyja. Nem csak úgy simán, anya-fia révén, hanem mindig is ő állt a legközelebb hozzá. Egészen addig, amíg le nem lépett, folyton a közelében lófrált, hogy kényeztesse őt. Valódi gyerek maradt huszonéves korára is, aztán nagyon hirtelen kellett felnőnie.
– Igen.
– Gondolsz még rá? – faggatta visszafojtott hangon a Moretti.
– A nőre, aki tönkretette az életem? – röhögött gúnyosan Juliette. – Csak minden alkalommal, amikor egy étterembe megyek dolgozni a bíróság helyett.
– Szerette volna, ha ügyvéd leszel – válaszolta gyengéden Fabio.
– Ha annyira szerette volna, akkor diploma után lép le! – reccsent bátyára a nő, majd a guruló bőröndöt maga után húzva a szobájába vágtatott.
Még csupán kedd reggel hét óra volt, máris sikeresen felhúzták, pedig még nem is gondolt arra, hogy Nickkel kell reggeliznie. Ami ugyan nem lenne annyira kínos, de az máris sokkal rosszabb, hogy miután elválik attól, akibe sikeresen belezúgott egy este alatt, másnap amellett fog ülni a repülőn, akibe anno szintén egy este alatt zúgott bele.
Hirtelen megtorpant, hármat pislogott, a smaragdzöld íriszei úgy csillogtak, mint két frissen csiszolt drágakő. Belezúgott volna? Nickbe? Abba a mocsokba? Lehetetlen.
Ujjai észrevétlenül az ajkait érintették, amik szinte még mindig zsibbadtak Nicolas heves csókjától. Az enyém vagy. Ezt suttogta. Juliette fejében számtalan verzióját próbálta felvázolni ennek a kijelentésnek, hogy mégis mit jelenthet, azonban akkor, abban a helyzetben félreérthetetlen volt. Valóban őt akarná? Mármint úgy testestül-lelkestül. Abszurd gondolatnak tűnt.
Mégis mosolygott. Valószínűleg még ő maga sem vette észre, de duzzadt szája szelíd ívre hajlott, ahogy a kócos, szőke, jégszemű baromra gondolt.
– Hű – szólalt meg az ajtóból újfent Fabio. Zömök felsőteste előtt összefűzte a karjait, az arcán pedig az őszinte csodálkozás látszott.
– M-mivan? – kapta oda a fejét hirtelen Julia, természetesen fülig pirulva. Az elméje már a félmeztelen adonisz kulcscsontjánál járt, és felettébb mérges volt, amiért megzavarták.
– Beleestél a pasiba – jelentette ki az ébenhajú teljes nyugodtsággal.
– Ugye?! – kiáltott föl még egy hang, ekkor bukkant fel öccse mögött Drago is, aki úgy kezdett el beszélni, mintha a húguk jelen sem lenne. – Amióta Firewood elvitte, úgy jár-kel a házban, mint egy szellem. Lefogadom, hogy az ábrándjaiban legalább négy gyereket szült neki.
– Igen, igen – bólogatott Fab.
Juliette álla a földet verdeste, ahogy hol a rendőrszerelésben feszítő, hol pedig a melegítőnadrágos testvérére nézett. A legrosszabb pedig az volt, hogy nem tévedtek akkorát. Tényleg ilyen ostoba lenne? Utoljára Keith iránt érzett így, az pedig nem végződött túl jól, mint tudjuk.
– Mondjuk, szerintem csak két gyerekük lenne – tette hozzá a fiatalabb Moretti.
– Na, jól van, el lehet innen húzni! – reccsent rájuk hirtelen Juls, közben az ajtajába kapaszkodva próbálta kinyomni őket a szobájából.
– Csak annyit árulj el, hogy mi lenne a nevük! – ordított kintről szórakozottan Drago, széles vigyorral a borostája alatt.
A bejárat hirtelen kinyílt, csupán egy durcás női fej lógott ki rajta, aminek a szemei szikrákat szórtak, hiába voltak résnyire húzva.
– James, Laura és Scott! – hörögte dühből az igazat, majd végképp eltűnt a hálószobában.
– A három gyerek olyan nem hozzád illő, hugi! – nevetett Fabio, aztán mindketten a dolgukra rohantak, miután egy magassarkú bentről az ajtónak csapódott.

~*~

Julia rezzenéstelenül bámult ki a taxi ablakán. Próbált nem gondolkodni, természetesen ez sehogy sem ment. Eleinte csak morgolódott magában, hogy lehetnek a testvérei ekkora barmok, aztán magát szidalmazta, amiért válaszolt a neves kérdésre, meg, hogy egyáltalán miért gondolkodott el gyerekneveken, holott ő nem szerelmes Nickbe és soha nem lesznek gyerekei tőle. Nem szeretett belé. Keith után elhatározta, hogy nem fog beleszeretni senkibe. Bár amikor vele járt, akkor úgy gondolta, hogy soha nem fognak szakítani, ha pedig mégis, öngyilkos lesz. Aztán mégsem lett az. Amikor lemondott az érvágásról, eszébe jutott a szomorú tény, hogy soha nem lesz túl az ausztrálon. Pár hete viszont kiderült, hogy minden érzelme tovaillant iránta, és csak a tiszta, önzetlen szeretet maradt bármi hátsó… illetve szexuális szándék nélkül. Szóval ebből az következik, hogy mégis lehetnek Nickkel gyerekei.
A nő feje hangosat koppant az üvegen.
– A logikád még mindig verhetetlen, Moretti – mormogta maga elé, pont olyan hangosan, hogy a taxisofőr ne nézze komplett hülyének.
– Megérkeztünk – mondta a kissé idősödő, kopasz sofőr, miután lefékezett.
Juls kifizette a fuvart, majd kiszállt. A téli hideg rögtön áthatolt a királykék szövetkabáton, és azonnal megbánta, hogy nadrág helyett szoknyát és harisnyát vett fel. De legalább jól nézett ki. Formás lábain olyan jól állt a fekete nejlon meg a barna magassarkú csizma, hogy azt bármelyik szupermodell megirigyelhette volna. Ében hajában finoman megtelepedtek a tökéletes formájú hópelyhek, amik akaratukon kívül is bájossá tették a belül zavart nőszemélyt, akinek jelen pillanatban nem terjedt tovább a szókincse a nem zúgtam belé-nél.
A kedd reggeli tömegben mindenki munkába sietett, így nem is csoda, hogy a nő csak lassan haladt. Talán a harmadik nagy tömeggel sikerült a zebrához érnie, ahol most pirosra váltott a lámpa. Pontosan tudta, hogy a kávézó, ahova menni készül, a túloldalon van, tehát nem maradt sok ideje, hogy lerendezze magában az érzéseit.
Lábujjhegyre állva kukucskált át az emberek válla fölött az apró teremtés, körülötte nyüzsgött az élet, az autók dudáltak, a járókelők telefonáltak és duruzsoltak egymással, fölötte néhány csupasz fa terült szét a szürke égen, amiből lassan szálingózott nagy pelyhekben a hó. Aztán lehunyta a szemeit, pár másodperccel később pedig reszketve fújta ki a levegőt.
– Nem szerettem belé – súgta ismét, ezzel párhuzamosan elindult a tömeg, de ő megtorpant.
Az emberek válla fölött elnézve megpillantotta őt. Nicolas Firewood a megbeszélt hely előtt álldogált és csakis rá várt. Ugyanazt a sötét kabátot viselte, mint akkor este, de most sapkát is vett föl, ami alól csak épphogy kilógtak a szőke tincsei. Éles arcát már jó ideje nem borotválhatta meg, hiszen a borosta az állán kissé már csúcsosodott, de kifejezetten jól állt neki. Láthatóan nagyon fázott, széles vállait felhúzta, egyik kezét a zsebében pihentette, a másikkal pedig a cigarettáját emelte be-ki a szájából. Most nem sugárzott belőle az az állatiasság, mint eddig, egyáltalán nem tűnt magabiztosnak, sőt, mintha kifejezetten izgult volna. Fel-alá járkált, ha megállt, akkor is dülöngélt.
A tömeg végül eloszlott Julia mellől, csak ő maradt a túloldalon földbe gyökerezett lábakkal és hevesen zakatoló szívvel, amit a koponyája lüktetéseként érzett. A lámpa pedig ismét pirosra váltott. Ebben a pillanatban szúrta ki a túloldalról a jégszemű, rögtön milliódolláros mosoly ült szépen ívelt ajkaira, eldobta a cigarettát és felé intett, majd mit sem törődve a megindult forgalommal a nő elé sietett. Néhány autót a kezével kellett megállítania, a forgalom megakadt miatta és a dudálások is sürgették, de ez sem zavarta, szakadatlan vigyorgott azzal a francos kisfiús boldogságával.
– Beleszerettem – nyögte végül Moretti tehetetlenül, hatalmasokat pislogva Nicolasra.
A férfi nem vesztegetett egy pillanatot sem, szinte ledöntötte Juliát a lábáról, ahogy megrohamozta, magához ölelte és azonnal megcsókolta. Ujjaival a kedves hölgy haját cirógatta, s ha Moretti nem a saját érzelmeivel lett volna elfoglalva, talán feltűnt volna neki, hogy Firewood egész testében remegett és nem a hidegtől.
– Azt hittem, hogy nem jössz el – suttogta Juls ajkaiba lihegve Nick.
A lány nem válaszolt. Elképedt tekintettel nézett a férfi arcába, aki még mindig ölelte. Mit tegyen? Mit tegyen? Mit tegyen?
– Miért nem vettél sapkát? – folytatta tovább karcos hangon a szerelő. – Nagyon könnyen megfázhatsz ilyenkor, kis hülye – mondta, közben már levette a sapkát a fejéről, hogy Juliette-ére húzza. – Mondjuk akkor nem mennél el az esküvőre, hanem itt maradnál. Velem – nevetgélt vidáman.
Nick tincsei az arcába omlottak. Sapkában sem volt rossz, de a kusza haj egyértelműen csak jót tett a külsejének.
– Veled? – kérdezett vissza a zöldszemű, mintha mély álomból ocsúdott volna fel.
A férfi gyengéd somolygással válaszolt.
– Veled – ismételte Juls.
Még mindig abszurdnak tűnt. Az az ember, aki két éven keresztül megkeserítette az életét csak azért, mert nőnek született, aztán megalázta, vajon képes lesz egy nap, egy remélhetőleg nem olyan távoli nap gyűrűt húzni az ujjára, megállapodni, gyerekeket csinálni és hűséges lenni? Kizárt. Nicolas Firewood az örök agglegény, ezt ő maga nyilatkozta tavaly. Azóta pedig biztosan nem változott semmit. Biztos nem olyan nő miatt, mint ő. Miért lenne így? Olcsó színjáték az egész, és mindkettejük hazudik magának, ha az ellenkezőjét hiszi.
Juliette Moretti aztán felnevetett. Szívből jövő kacaj volt ez, ami őrültséggel keveredett, de semmiképp sem szomorúsággal. Még, hogy ők ketten? Hogy hihetett ebben egyáltalán bármikor?
Nicolas arcáról lassan leolvadt a mosoly.
– Miért nevetsz? – kérdezte ártatlanul az előtte röhögő nőt.
– Se-semmi – sipítozta két görcs között Julia. – Csak ez olyan… ez olyan… – nyögdécselte, de nem bírta befejezni.
– Nem értelek – nézett rajta végig Nick. – Mi bajod?
– Semmi, drága! – felelt Julia kissé megnyugodva, mindemellett Nicolas mellkasára csapott és a könnyeit törölgette. – Csak egy pillanatig azt hittem, hogy te meg én… – szavalta, ami ismét őrült hahotába torkollt.
– Mi van velünk? – faggatózott Firewood zavartan.
– Csak egy pillanatra elhittem, hogy lehetséges, hogy szerelmes legyél belém.
A motoros értetlenül pislogott. Nem bírt válaszolni, már csak azért sem, mert nem tudta, mi a szerelem, de azt igen, hogyha egyszer megtudja, az biztosan a kuncsaftja mellett lesz.
– Lehet… én azt hiszem, hogy… – hebegett, hiszen eddig egy nőnek sem beszélt az érzéseiről, mert egy iránt sem táplált semmilyet sem. De a mostani helyzet fájt neki, bántotta, szúrta, marta belülről. – Lehetséges, hogy én… téged… – folytatta lesütött pillákkal.
– Dehogy! – kiáltott fel jókedvűen Juliette. Körülöttük már mindenki rájuk figyelt.
– De… szerintem én tudnálak szeretni téged…
– Dehogy tudnál, hiszen te egy büdös paraszt vagy, Nick!
A szerelő feje elszédült, amitől kissé hátratántorodott. Nem bírt válaszolni, csak reszkető szemmel nézte a nőt, aki előtte őrjöngött. Az egyetlent, akinek valaha meg mert nyílni.
– Egy hülye fasz! Egy érzéketlen bunkó! – vágta neki Julia a jelzőket, mindezt félvállról és szívtelenül, szélesen mosolyogva. – Egy irgalmatlan szemétláda. Lehetetlen, hogy te valaha bármit is érezz valaki iránt. De ez nem baj – tetézte a dolgokat. – Te így születtél és így is fogsz meghalni. Ilyenek is kellenek – fejezte be a mondandót az olasz.
Összeszorított ajkakkal, teljesen összetörve állt előtte a szerelő. Ezek szerint ő jobban várta ezt a napot, mint a társa. Egész hétvégén tervezgetett, hogy hogyan bírná rávenni, hogy mégis ő mehessen vele az esküvőre. Vele akart lenni, nem kívánta sehogysem magára hagyni. Szerette volna szép ruhában látni, esetleg még táncolni is vele, ez pedig elég nagy szó, főleg, hogyha az előéletét nézzük. Olyannyira biztos volt a tervében, hogy pár napja még egy bőröndbe is bepakolt.
– Oké – súgta végül elfúló hangon, mindvégig a földet nézve.
– Na, szia! – vigyorodott el utoljára Juliette, majd vidáman szökellve intett le magának egy újabb taxit, hogy immáron teljesen nyugodt szívvel mehessen haza.

~*~

Pontosan hajnali háromkor csörgött a telefonra beállított ébresztőóra, ahogy a leány Moretti akarta. A bőröndöket bepakolta, tegnap már elbúcsúzott mindenkitől és az első randi óta most először aludt nyugodtan. Könnyen jött, könnyen ment. Őszintén, nem nagyon hatották meg Firewood kiskutya szemei. Immáron átlátott a szitán és biztos volt benne, hogy jól cselekedett. Azonban most mindennél fontosabbnak érezte, hogy végre szerezzen magának egy normális partnert. Mondjuk egy helyes francia vagy német fiút, akivel a síparadicsomban fog találkozni. Hátha még az esküvőre is be tudja passzírozni, hogy ne Keith legyen az, akit a szertartástól elérzékenyülten megcsókol. Mert tudta, hogy úgyis könnyekig meg fog hatódni, aminek csakis egy érzelmes csók lehet a vége.
Gyorsan elrohant zuhanyozni, ezúttal nem tett fel sminket és az öltözködést sem vitte túlzása, hiszen egyértelmű, hogy rengeteg időt fog egy kényelmetlen repülőgépen töltenie. Így megmaradt egy jaggings, kötött pulcsi kombónál. Miután kijött a fürdőből, szinte rögtön csörgött is a telefon, amin a rendelt kocsi sofőrje hívta, ezzel a hintó elő is állt.
Minden egyes percet végigizgult, amíg a repülőtér felé mentek. Még sosem járt Svájcban és nem is síelt még, ami szintén jó pasizós terület lehet. Alig várta azt a pár napot, amit ott töltenek, lehet, hogy még Meredith vőlegényével is összefut.
– És hova ekkora bőrönddel, kisasszony, ha szabad kérdeznem? – szólalt meg kedvesen a volánnál ülő negyvenes éveiben járó szemüveges férfi. Egyáltalán nem tűnt tolakodónak, így Juls szívesen válaszolt.
– Svájcba. Esküvő lesz.
– Ó, minden évben oda megyünk síelni a családdal – áradozott a vöröses hajú, a család hallatán Moretti még jobban megnyugodott.
– Még sosem síeltem – motyogta fülig érő vigyorral a lány.
– Az nem is olyan izgalmas. Egyszer snowboardoztam, de összetörtem magam, azóta az asszony nem engedi, hogy újra megpróbáljam, pedig sokkal izgalmasabb, mint az a két léc.
– Értem – felelt Juliette, közben viszont le sem bírta venni a tekintetét az égről, ami olyan tiszta volt, mint a legszebb kristályok egyike.
– Van ismerőse, aki tud snowboardozni?
– Van! – vágta rá azonnal.
A nő zavarában azonnal megköszörülte a torkát. Miért mondta ezt? Hiszen nincs ilyen ismerőse, de valamiért meg mert volna esküdni, hogy Nick snowboardos típus. Pedig már nincs is köztük semmi. De akkor meg mi a francért válaszolt ilyen természetesen?
– Valóban? Akkor kérje meg, hogy tanítsa meg arra.
– Izé… mindenképp – nevetgélt kínosan, majd elhallgatott, és a csend egészen kitartott a reptérig.
A tiszta égnek köszönhetően még annál is hidegebb volt, mint amilyennek képzelte. Valósággal meg lehetett fagyni, és adrenalin így vagy úgy, azért rendesen megérezte még ő is. A magasban felszálló repülők villogtak, úgy pezsgett itt az élet, mintha délután lenne. Hiába, a világ többi része most nem alszik, tehát tisztességesen be kell őket érni.
– Akkor jó utat, vigyázzon magára! – köszönt el tőle a sofőr, miután kivette a csomagtartóból a táskát.
– Nagyon szépen köszönöm – somolygott Juls, ezt követően elindult befelé.
Még a legjobb városokban is előfordul, hogy az utak nincsenek épp a legjobb állapotban, és bizony ilyen a megviselt helyeken a leggyakoribb. És mi lehetne megviseltebb, mint egy reptér parkolója, ahol naponta olyan sok gurulós bőrönd szakítja a betont? Így hát talán nem is csoda, hogy a kissé szeleburdi Julia minden lehetséges mélyedésbe beleakadt. A bokája folyton kicsúszott alóla, a kerekek a lyukakba futottak, és már harmadszorra csapódott a kemény talajnak szegény undorító bőrönd. Persze minden alkalommal a világnak Juls dühével kellett szembenéznie, a negyedik alkalomnál viszont már tényleg betelt a pohár. A bőrönd kereke újabb kátyúba futott, amitől a nő kezéből kicsúszott a fogantyú és hangos csattanással terült el a táska a betonon.
– Elég volt! – mordult fel a pincérnő, és szinte meg sem állt.
Előre haladt tíz lépést, ott fékezte le magát, és szúrós tekintettem méregette volna a bőröndöt, ha nem veszi észre, hogy valaki készségesen felemeli azt és húzni kezdi.
– Neked is jó reggelt – vigyorgott telifog mosollyal Keith. Láthatóan nagyon jól szórakozott a kis jeleneten.
– Ah, úgy sajnálom! – mentegetőzött Moretti. – Utálom ezt a rohadt izét! – morgolódva várta be az ausztrált.
– Én is utálnám – nevetett.
– Visszaadhatod – kalimpált a kezeivel az ébenhajú, akin ismét nem volt sapka.
– Dehogy, elbírom – kacsintott Keith, aki a sajátja mellett a másik kezében húzta magával a lányét.
– Hát, ahogy akarod – bólintott elégedetten az.
– Mikor is indul a gép?
– Ötkor.
– Remek, akkor nem fogunk elkésni – mondta a férfi a távolba bámulva.
– Mi már tuti nem, de Megékben nem vagyok biztos.
– Nekem úgyis csak te számítasz – somolygott a barnahajú.
Juliette nem válaszolt, csak szórakozottan pislogott. Jól érezte most magát, most, hogy megszabadult Firewoodtól, mintha mázsás súlyt emeltek volna le a válláról. Talán lehet, hogy mégis jó lenne Keith-el lenni ebben a pár napban, és persze semmi több. Csak ez a néhány napocska. Csak az esküvőre.
Lassan a fotocellás kapuhoz értek, ahonnan már ugrándozva integetett nekik Megan és Dith. Juliette visszaintett, és már ment is volna befelé, amikor Keith megállította és maga felé fordította egy határozott mozdulattal. Moretti nagyokat pislogott, ahogy a férfi acélos tekintetébe nézett. Az az átokverte semmit sem változott, amióta elhagyta, csak még sokkal tökéletesebb lett. Finom arc, kellemes vonások, hófehér mosoly, csupa sárm, csupa kellem.
– Még mielőtt bemegyünk – kezdett bele –, meg kell tőled kérdeznem valamit.
– Kérdezz csak! – bólogatott a nő.
– Julia, ugye szingli vagy?
A pincérnő megtorpant. Honnan jött most ez? Mit akarhat tőle? Na, jó… ez elég egyértelmű, ezt ő is tudta. Ha nemet mond, akkor az ausztrál tuti békén fogja hagyni, viszont ezzel veszít egy remek kalandot. Ha igent mond… akkor teljesen elismeri, hogy Nickkel semmi jövője nincs.
Az ajkaiba harapott, amit csak nagyon ritkán szokott. Vége. Hiszen ő akarta, hogy vége legyen, ő zárta le. Vagy talán el sem kezdődött, ami pedig nem kezdődött el, az nem fejeződhet be. De mégis újra elzsibbadt a szája Nicolas csókja nyomán.
– Igen. Szingli vagyok – válaszolta erőtlen mosollyal némi habozás után.
Így helyes. Egy csók volt csak, ami csak úgy lebeg a levegőben. Firewood és Moretti kapcsolata sosem kezdődött el, és ahogy Juliette is megmondta, ami nem kezdődött el, annak nem lehet lezárása. Legalábbis olyan semmiképp, ami kedd reggel történt nyolc óra tájékán a szerelő és a pincérnő között.

11 megjegyzés:

  1. Úristen. Mondd hogy nem. MONDD HOGY NEM!!!!
    ezt nem hiszem el. Komolyan, tenyleg dobta Firewoodot??? Ne. Így ne. És nem Keith egyaltalán nem szingli. Mi lesz itt?!
    Siess, tűkön ülve várok.
    XOXO LJS
    Ps: első komment a bejegyzesnél *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *a kezét dörzsölgeti és gonoszan nevet*
      Pont ezt akartam elérni, wahahahaha :DDDDD
      Igyekszem sietni és köszönöm a kommentet :3

      Törlés
  2. Szia.
    De régen irtam neked... De tuti, most nagyon utállak, ezért. Hogy voltál képrs ezt tenni? Szegény Nick szívét összetörted :'( nem baj majd én megvígasztalom ;) Keithet nem tudom, nem szeretni... ajjj... itt még mik lesznek?!??!! Hadd verjem pofán Julst egy kicsit... mos megérdemelné! Remélem sokáig nem hagysz minket kétségek között és hamar hallunk Nick felől... *-*
    Ui.: Nem utállak, csak na.... nem kell magyarázkodnom :D Végre irtam komiz is...
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát most szerintem is megérdemelne egy kiadós verést :D de majd megkapja a magáét a folytatásban, nyugi :P

      Törlés
  3. Szia :D
    Most nem tudtam, hogy mit jelöljek meg a véleményezésnél, ezért inkább írok.
    Juls-nak adnék egy hatalmas maflást, pedig amúgy szimpi karakter, de most kihúzta a gyufát. :D
    Remélem azért Firewood nem sértődik meg teljesen, és mondjuk megjelenik az esküvőn, hogy szenvedélyes csókban forrjon össze Juls-szal xD na jó, kicsit elkapott a hév, bocsi
    Minden esetre, remélem tényleg megkapja majd a magáét a halandzsája miatt :D
    Puszkó, és tűkön ülve várom a kövi részt :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És én még azt hittem, én leszek az utálat tárgya, erre mindenki Juls-t akarja lepofozni :DDDDD
      A jövő pedig tele lesz meglepetésekkel ;)
      Köszönöm szépen a kommentet, igyekszem a folytatással ;)

      Törlés
  4. Neeeeeeeeeem teheted ezt veleeeeem! Fdne egye meg, tudom, hogy valami nagyon jó fog kisülni belőle, de miéééééért?! Nick olyan kis cuki lehetett :C és most úgy megölelgetném... EZ NEM JÓ ÍGY, LUSIE, NE CSINÁLD EZT VELEM, MEGSZAKAD A SZÍVEM!

    Amúgy eszméletlen jól megírtad, imádom. Totál átereztem és szegény Nick :( *most hosszú ideig ezen fog nyavogni*. Csak így tovább, és hamar kérem a folytatást! ;) Imádlak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jó látni, amikor úgy viselkedtek, ahogy én akarom, kis bábjaim :DDDDDDDD
      és köszönöm szépen :3

      Törlés
  5. Szia! Sokat kell még várni a folytatásra?
    Pearl

    VálaszTörlés
  6. Most találtam rá a blogodra ès meg kell mondjam jó rég nem olvastam ilyen kreatív és szépen megírt blogot! Nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  7. Szia,

    Ugye nem kell sokat várni a következő részekre? :)

    VálaszTörlés